Archive for the ‘Egyéb’ Category

Szerda 8:30

Megvolt a reggeli. Az irányvonalat kitaláltuk, az okosabbak a gépeik felett görnyedve a konkrét útvonal megalkotásán dolgoznak. Könnyebb utakon megyünk, már a célbaérkezés szem elott tartva. A négyes fogat mindjárt indul.

Kedd 21:00

Közösen megvacsorázott a nègy csapat. Jót, sokat, finomat ettūnk olcsón. Megyūnk vissza a szállodába és alvás következik. Úgy döntöttūnk, hogy hanyagoljuk a versenyzést és pianoban leballagunk Bamakoba. Vigyázunk magunkra és az autóra. Ha működik ez a négyes felállás ebben folytatjuk.
Telefonâlni csak internet közelében tudunk. Eddig a sivatagban és az óceán partján homokoztunk ezért nem tudtunk jelentkezni. A következő pár napban is hiányos lefedetség kíséri utunkat. Hiába van kártya ha nincs szolgáltató. Hombre és Peti készítettek egy speciális wifi bemérőt, hogy a legkisebb kapcsolati pontot is be tudjuk fogni, hogy hírt adhassunk magunkról. Reméljük jól működik majd. Jó éjszakát mindenkinek!

Kedd 16:45

Megérkeztük Nouakchot-ba, Mauritania fővárosába. Bejelentkeztünk a szokásos szállodánkba és megfürödtünk. Szerencsére a lefolyó elnyelte az összes homokot, ami lejött rólunk. Hombre most egyeztett a másik három csapattal a további programokról. Egy meleg étkezés biztosan lesz benne, hogy kicsit elfelejtsük a konzervek ízét. Jól vagyunk az autó is egyben van csak egy ajtóhatároló törött el. Nem bírta a viharos szelet. A hátsó gátlók sem túl fényesek már, de ki kell bírják még ezt a pár napot. 
A szél napfelkeltekor kezd el fújni és napnyugtáig kitart. Annyi homok van a levegőben, hogy nem látszik a nap. Eddig itt már mindig nagyon meleg és verőfényes napsütés volt, rohantunk az óceánba fürdeni. Attól tartok, hogy ez most kimarad.

Még képek

image

Ketten próbáljuk kihúzni a teherautót.

image

Összeállt a megállíthatatlan Pajero-Shogun trió.

Képek az elmúlt napokból

image

Tábor a határ után

wpid-20150126_145142.jpg

4×4 útvonal, hibàs gondolat volt az út a tengerparton: dagály, szikla, sár állta az utunk.

image

Tegnapi tábor: a sok lapátolás utáni pihenő. Se vizünk se sörünk. Vizet kaptunka többiektől.

Hétfő

Az előzetes tervek szerint nem mentünk el a következő két nap verseny útvonalára, hanem a 4×4 túra úton mentünk az esti táborba. Úgy gondoltuk, hogy így kímélni tudjuk a járművet és magunkat. Ehelyett egésznap ástuk ki az autót. Még reggel beleszorultunk egy dűnébe, ahonnan egy litván csapat húzott ki. Késöbb csatlakoztunk egy három autós csapathoz, akikkel végig küzdöttük a napot. Este pedig egyūtt táboroztunk, bandáztunk. Egésznap fú a szél hordaja a homokot. Mindenki totál kosz. Holnap irány a főváros, fürdés, pihi és a társas kapcsolatok ápolása a sporttársakkal.

Vasárnap este

Gyorsan átkeltünk a határokon fél kettőkor már a táborban voltunk. Kirántottunk a homokból két autót. Az egyik visszament a műúthoz a másikat pedig behúztuk a táborba. Ettünk,  beszélgettünk aludtunk. A táborban a helyiek levágtak egy kecskét. Aki akart ehetett belőle,  mi nem tettük. A hajnalig tartó mulatozásban sem vettünk részt, időben lefeküdtünk, ahogy egy versenyzőhöz illik.

Nuakchot felé 11:30

Megyünk Nuakchotba. Vacak itt a net majd ha beérünk a Mauritán fővárosba jobb lesz a helyzet.

Bou Lanoar

Beértünk a táborba. A 2 kerék mehajtásuaknak nagy kihívás lesz mert az úttól kb 1 km-re van bent a sivatagban. Ezt még Jan. 25-én akartam kűldeni…

Vasárnap

Nem túl korai kelès után itt állunk a marokkoi határon ès próbáljuk elhagyni az országot. Jól aludtunk csak fút a szél és elég hideg volt. Megoldjuk a határokat este sátrazás főzés sörözés. Minden rendben van.