Archive for the ‘Egyéb’ Category

Szombat este

Holnap csak egy dolgunk lesz, átkelni a Mauritán határon. Nem igen lesz net, csak a fővárosban. Lehert, hogy nem tudunk jelentkezni két napig. Amint lehet fogok írni. Minden rendben van a személyi állományban és a Shogun is jól üzemel.
A következő két versenynapot kihagyjuk, hogy kíméljük a gépet. Túristáskodunk egy kicsit.

Határ felé

wpid-20150124_163330.jpg

Ráktérítőnél magálltunk egy kicsit

Szombat útközben

Elindultunk a mauritân határ felé, csináltuk a feladatokat. Az egyik pontnál segítettūnk féket szerelni az egyik ismerősünknek. Sikerült megjavítani így be tudtak menni Dakla-ba egy szerelőhöz. Az egyik motorosnak olajat adtunk. Mindenki megállt, hogy tud-e segíteni. Ez a Bamako.
Még megcsináltunk pár pontot, azután átvágtunk mindenen ès ki a müútra. Most egy hosszú és unalmas út következik a határig. Kietlen táj, hosszú egyenesek, kevés forduló.
Peti vezet ma. Jól elterelgette a paripát a sivatagban.
Olyan sokat kell mėg menni, hogy a kocsiban eszünk, kenyeret kolera krémmel és bollero-s vizet iszunk hozzá. Narancs készletünket is felszámoltuk.
Ma este már mindenki a saját sátrából hallgathatja a másik kettő horkolását.

Ma

image

A futóhomok éppen átkel a főúton.

Péntek 21:10

Mindjárt végzünk a vacsorával. Ugyan ott lakunk, ahol négy éve laktam, csak nem ugyan abban a szobában. Ismerős volt már, amikor bementūnk, de csak wc-zuhanyzó kombo bukatata le a helyet. Megtankoltunk még este, 60 eurocent litere a gázolajnak. Megyünk aludni.

Péntek 18:35

Megérkeztünk az esti szállásra. Semmi érdekes nem történt ebéd óta. Jöttūnk közel 200 km-t százzal (ennyit engedélyez a versenybíróság)  teljesen kietlen sík vidéken ahol csak a szél terelgeti a homokot. Más változást nem igen lehet látni. Két éve éjszaka jöttūnk erre annál most azért jobb volt. Holnap hosszú nap lesz. A kèt szuper navigátor fogja teljesíteni én csak a hátsó ülésről figyelek. A csapattaktika reggeli kidolgozásában természetesen részt fogok venni. Biztosan ügyesek lesznek.

Péntek 14:30

Megtettūk a mai út felét. Hosszú kősivatagi száguldás és pontkeresés isszonyatos szêlben volt terítéken. Majdnem elsűlyedtūnk a vízesés nevū pontnál, de szép lassan csak kiballagott a dágványból a gép. A városba vezető útról gyakran le kellett térnūnk, mert teljesen befútta homokkal a szél. Eszünk valamit és megyünk tovább. Az autó olyan sáros, mint ha otthon versenyeznénk.

Pèntek 6:00

Aludtunk 7 órát. Indulunk a reggeli eligazításra. Rajtunk kívül senki sincs ébren az egész városban. Most előjött a bácsi aki elzárta a fészerébe éjszakára az autónkat. Ő kapja meg jattnak a dögtolót. Most már előkerūlnek a sátrak elhagyjuk az épített szállásokat. Kevés net lesz, de majd igyekszünk hírt adni magunkról.

Shogun

image

Utolsó kép a ráccsal feszítő gépről egy pusztuló erőd elött.

image

Az erőd.

Itt jártunk ma

image

Ocean parton 1

wpid-20150122_133231.jpg

Ocean parton 2